A február 24-én és 25-én tartandó rendezvényről Lehota János, a nagykanizsai polgármesteri kabinet vezetője azt mondta: az önkormányzat célja, hogy minden évszakra jusson olyan kiemelkedő városi rendezvény, amely élővé teszi a belvárost, és teret ad a helyi, illetve térségbeli előadók fellépésének. Ezért döntöttek úgy, hogy a korábban egynapos fesztivált az önkormányzat támogatásával még egy nappal megtoldják, így a nagykanizsai Erzsébet téren február 24-én iskolások maskarás felvonulása, gólyalábasok bemutatkozása, valamint helyi együttesek fellépése és szórakoztató programok várják egyéb lehetőségek mellett az érdeklődőket.

A második napon zajló gasztronómiai programokról Kámánné Szép Terézia, a szervező VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója azt mondta: a Deák térről indulva karneváli menet érkezik a fesztivál új helyszínére, a Kanizsa Plazaba, ahol párhuzamosan zajlik majd a kulturális program és a fánkosok versenye. Profik és amatőrök, helyben sütött és hozott finomságokkal, valamint hagyományos és különleges, többek között speciális étrendűeknek készült fánkokkal lehet jelentkezni a megmérettetésre.

A korábbi években 30-50 csapat versengett a zsűri díjaiért, érkeztek horvát és szlovén társaságok is a megmérettetésre. A látogatók pedig ezúttal is egész nap kóstolgathatják a finomságokat, az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján ezerszámra fogy ilyenkor a fánk a nagykanizsai fesztiválon.

 

(Forrás:iranyakonyha.hu, mti/Fotó:twitter)